Egyedül ülök a konyhában és próbálok elmélyülni a kotyogós kávéfőzés rejtelmeiben. Aki ismer, az tudja, hogy valószínűbb az, hogy nem is feküdtem le, mint hogy ilyen korán felkeljek, de most meg kell hazudtoljam önmagam. A többiek, akik a sporttal kapcsolatos kuruzsokra járnak, 9-re mentek orientációra, aztán statisztikázni egész nap. Úgy volt, hogy megyek velük én is, mert google mapen mutatták, hova kell menni (ahol a pszichó is van), megnézték, hogy 15 perc, és gondoltam, nem árthat, ha megtudom, hogy pl. hol van a könyvtár. Felkeltünk mindannyian 7 és fél 8 között, de az csak reggeli közben derült ki, hogy igazából nem is oda kell menniük, csak rossz irányítószámot írtak be, és ezért az egyetem főépületét adta ki a google. Ahova menniük kellett, az 37 percre van gyalog, és igazából semmi értelme nem lett volna odamennem, mert nekem azon a campuson nem is lesz órám soha. Így maradtam itthon a kotyogós kávéval. 

Soha életemben nem volt ilyen kávéfőzőm, csak mivel nem akartam lemondani a mindennapos kávézásról (emellett pedig féltem, hogy a French press nem tud nekem való kávét csinálni), ezért kaptam egyet mamámtól, aki biztosított róla, hogy ez igazi, mert még kotyog is (juhúúú). Úgy néz ki, kezdem megszokni, hogy nem Magyarországon vagyok, ugyanis alapból angolul kezdtem el beírni a google-be, hogy hogyan kell kotyogós kávéfőzővel kávét főzni, aztán amikor a kotyogós szó jött volna, akkor rájöttem, hogy az angolok nem is ismerik valószínűleg ezt a fajta szerkezetet. Felháborító amúgy,hogy egy rendes leírást nem találtam, szóval ha valaki úgy érzi, képes rá, hogy betöltse ezt a piaci rést, akkor hajrá.

Ma reggel találkoztam az ír lánnyal is, aki éjjel érkezett. A többiek mondták, hogy neki nagyon durva lesz az akcentusa, de igazából semmivel sem rosszabb, mint az övék, sőt. Ő is aranyosnak tűnik egyébként, nem lesz gond. 

Tegnap éjjel beszéltem facebookon a Trinidad és Tobagó-i fiúval, és megnyugtatott, hogy ő sem tud semmit a heti programról, vagyis inkább én megijesztettem, hogy a lakótársaimnak már ma is van egyetem. Jó volt, hogy emlékeztetett rá, hogy nagyon sokan vannak velem egy cipőben, rengeteg külföldi van, az ő kolijában szinte csak azok vannak. Csupa angollal együtt kezdtem megfeledkezni arról, hogy teljesen normális, amit érzek, és nem vagyok vele egyedül. 

Éjjel néztem még pár munkát is a neten, és mivel azt már tudom, hogy boltban nem sok esélyem lenne munkát kapni (nem beszélek walesiül, meg néha úgy érzem, angolul sem, pedig azért ez nem igaz), ezért próbálok elindulni olyan irányban, hogy hostess (az jól is fiezt a többihez képest, 10 font óránként, boltban 6 font körül), meg olyat találtam, hogy kutatásokban részvétel, mármint vizsgálati/kísérleti személyként. Meglátjuk...

Amit muszáj megmutatnom még, azok az én drága kolbászaim, amiket nem mertem berakni olyan helyre, ahol emberek is megfordulnak (elég erős a szaguk, na), úgyhogy kint lógnak a mi "gyönyörű" udvarunkban. Comille oda jár ki cigizni időnként, úgyhogy még füstölődnek is.

Lassan összeszedem magam és bemegyek a pszichológia tanszékre, hátha kiderül ott valami. Holnap beirtkozás, annyi biztos, de azon kívül...