Már csak 10 napom van vissza (nem, nem az életből, hanem a hazalátogatásom előtt), és ez alatt a 10 nap alatt le kell adnom 3 beadandót, emellett pedig lesz még egy vizsgám is. Jól hangzik, ugye? Úgy próbálok mostanában javítani a hatékonyságomon, hogy beülök a könyvtárba, és akkor 4-5 órákat ott vagyok. Eddig egész jól bevált, jó néha egy kis változatosság, arról nem is beszélve, hogy ott nem kiabálnak meg röhögcsélnek emberek a konyhában. Jól megpakolom a táskám szendviccsel, keksszel, kávéval, almalével, almával (a tanuláshoz szükséges cuccok mellékesek), és akkor irány a Harry Potter-díszletszerű könyvtár). Erről jut eszembe, hogy húsvét után mindenképpen kell szentelnem egy posztot az egyetemen fellelhető építészeti megoldásoknak, mert még mindig meg tudnak döbbenteni dolgok. Az ELTE-n nem szoktam hozzá, hogy véletlenül freskókat fedezzek fel az iskolában. Ez lehet az oka.

Ezennel azt is bejelenthetem, hogy május közepén-végén egy új embert vezethetek be Észak-Wales rejtelmeibe (vagy inkább bugyraiba), jön ugyanis az én Norbi tesóm meglátogatni engem. Van már neki repülőjegye meg minden, nagyon jó ez az én lelkemnek. Már a végleges hazautam (június vége) részletei is körvonalazódnak, ez viszont nem jó, mert olyan érzés, mintha mindjárt vége lenne (és még azt sem írhatom ide zárójelben, hogy pedig nem is).

Nem valami mozgalmasak a napjaim az utóbbi időben, azon kívül, hogy a fúj kávé vs. juhuu kávé attitűdű (de szép szó) emberek arányát a szeptemberi 4:1-ről 1:4-re javítottam (kotyogós kávéfőző for president), valamint elmagyaráztam egy brit egyednek a zöngésség szerinti részleges hasonulást, nem sok minden történt. A példaszavunk a vodka volt egyébként.

Megyek is aludni.