Az eddig itt töltött lassan 9 hónap egyik legnagyobb élményét éltem át egy napja. Carlával úgy döntöttünk, hogy ha törik, ha szakad, mi ugyan kempingezni megyünk, nem veszi el a kedvünket semmi: se rossz időjárás, se nem kedves emberek. Azt hiszem, mindent másképp csináltunk, mint ahogy azt kellett volna, mégis egy felejthetetlen estét, éjszakát és reggelt töltöttünk a hegyekben.
Kezdésnek a célként kitűzött délután fél 5-ös indulást sikerült fél 6-ra időzíteni, ami rögtön eltörpült annak a fényében, hogy úti célunkhoz érve rájöttünk: a sátrat otthon hagytuk. Végül is csak 20 perces út, semmi gond, visszamentünk, sátor be, irány Snowdonia ismét. Térkép nem volt nálunk, mert az minek, úgyis kívülről fújjuk az összes hegyet walesiül (nem), és a hegy lábánál kezdődő párafelhő takarása mögött is csukott szemmel felismerjük, melyik melyik (nem). Volt egy kis leírásunk vmi túráról arrafelé, ami olyanokat mondott, hogy az utunkat a Devil's Kitchen (az Ördög Konyhája) vezesse meg mit tudom én, de ez nekem eléggé úgy hangzott, mint valami átok, és csak Carla erőteljes győzködése után kezdtem elhinni, hogy ez valamelyik hegy neve lehet (valamelyik nagy fehér gomolyag mögött, persze). Két hatalmas hátizsákkal indultunk neki a hegymenetnek, és a dolgunkat az sem könnyítette meg túlságosan, hogy egy 4 fős családnak elegendő ételtartalékot cipeltünk magunkkal (dupla BBQ nélkül nem indul útnak rendes ember). Mivel előző éjszaka megállapítottuk, hogy egy hatalmas plüssállatot vadkempingezni vinni nyilván tök vicces, ezért a hátizsákom oldalára a szülinapi macskamedvémet erősítettük, just for fun.
Nem sok fogalmunk volt arról, mégis merre kellene menni, de ha lett volna, akkor se láttuk volna feltétlenül, ezért az esélytelenek nyugalmával másztunk felfelé a köveken. Rövidesen esni is kezdett, de ez nem állíthatott meg minket, a vadon gyermekeit. Utólag elolvastuk, hogy az erre az útra vonatkozó első szabály az, hogy csak gyakorlott túrázók-mászók induljanak el, a második pedig az, hogy esőben semmiképpen ne kockáztassuk meg a felmenetelt.
Kb. 1 óra elég tempós gyaloglás és megázás után (szegény macskamedve nem bírta túl jól az esőt, a párnámról nem is beszélve) találtunk egy viszonylag lapos és füves részt, úgyhogy mivel kezdett egyre sziklásabb és mászósabb lenni a pálya, úgy döntöttünk, megpróbáljuk felverni ott a sátrat. A hellyel végül is csak annyi gond volt, hogy 2 irányba is lejtett, továbbá konkrétan egy kőlap volt, emelett pedig kb 2 cm föld és fű volt rajta, az is csak helyenként. Nekiálltunk sátrat állítani, amit elsőre elrontottunk (mentségünkre legyen szólva, hogy elég hülye sátor volt, nyilván nem mi voltunk hülyék), de második próbálkozásra sikerrel jártunk. Mivel a kőlap, amin sátorozni szándékoztunk, nem volt elég nagy, ezért a bejáratot sem tudtuk kellően kifeszíteni, valamint magát a sátrat sem (na jó, azt azért valamennyire igen), de az ideiglenes otthon állt.
8 óra körül járhattunk, úgyhogy úgy döntöttünk, megyünk még felfelé valamennyit, hogy megnézzük, mi van ott. Nagy valószínűséggel a Devil's Kitchen tetejére értünk fel, ahol persze tengernyi zöld, kempingezésre alkalmas területet találtunk. Viszont a kilátás sehol sem volt a mi sátorhelyünkétől, szóval azt akár egy jó döntésnek is lehet tekinteni. Azért nevezik a hegyet az Ördög Konyhájának, mert messziről kémény(ek)nek néz(nek) ki, a levegő és a sziklák közötti hőmérsékletkülönbség hatására kialakuló párafelhők pedig a konyhából felszálló füstre hasonlítanak. Este 9 órára visszamentünk a sátorhoz, és ámulva vettük észre, hogy a felhők kicsit elvonultak, és már elég jól lehet látni a lenti tavat is. (A tó neve Llyn Idwal egyébként, és az a legenda járja, hogy egy ősi walesi herceg fiát, Idwalt belefojtották ebbe a tóba, és azóta nem szállnak madarak felette.) Napot meg eget persze nem láttunk ezután sem, de lenyűgöző volt a füstöt imitáló felhők mozgását figyelni.
Elő is kaptuk a kajakészleteinket, beizzítottuk a BBQ-t, és annak rendje és módja szerint jól bekajáltunk. Itt szeretném megemlíteni az Apától kapott csodálatos kés szerepét, ami nélkül nem tudtuk volna felvágni a paprikát. (Nemám, igazából azok helyett a férfiak helyett vittük önvédelmi eszközként, akik nem jöttek velünk.) A bárány-, csirke- és disznóhús után jött az elmaradhatatlan mályvacukor-grillezés, amit a képek tanúsága szerint a macskamedvém is nagyon ínycsiklandónak talált. Ha őszinték akarunk lenni, akkor a kaja rész volt az egyetlen, amit profi módjára megoldottunk.
11 körül elkezdtük elfoglalni a helyünket a sátorban. Csak ekkor vált bizonyossá, hogy a kőlap, amit fekhelyül választottunk, még ülésre sem alkalmas, ugyanis annyira lejtett, hogy folyamatosan lecsúsztunk a sátor aljába (ami a szikla szélén volt, de ez már nevermind kategória). Nem hiszem, hogy sokat aludtunk az éjszaka, mert egyrészt arra kellett koncentrálnunk, hogy megpróbáljunk a sátor aljától minél távolabb elhelyezkedni, másrészt pedig a szél (ami egyébként itteni viszonylatban nem is volt erős) úgy mozgatta a "bejárati ajtónkat", hogy időnként teljesen felemelte, mintha egy ember akarna bejönni. Carlának szent meggyőződése volt, hogy a fejét kívülről 5 percenként birkák szagolgatják, de ezen már meg sem lepődtünk.
Reggel arra ébredtem, hogy Carla háromnegyed 5-kor felülve közli velem a sátorban, hogy ő már "kialudta" magát, de talán még kicsit korán van. Nem sokkal később üvöltő birkák vertek fel minket, majd 8 óra körül véglegesen felkeltünk és összepakoltunk. A reggelire tervezett csoki-kenyér-paprika hármasból csak a csoki valósult meg, ami erőt adott ahhoz, hogy 9-re már lent legyünk a kocsinál.
Persze bonyodalmak még így is adódtak. Messziről láttuk, hogy egy cetli van a szélvédőn, és elkezdtünk rögtön parázni, hogy megbüntettek minket (annak ellenére, hogy semmi tábla vagy jelzés nem volt ott, ahol parkoltunk). Közelebb érve láttuk, hogy az csak egy darab szemét, de valaki ráírta, hogy vmi gond lehet a kézifékkel, mert a kocsi elkezdett gurulni lefelé, ezért mindegyik kerék mögé beraktak nekünk köveket. Ennél viccesebb véget álmodni sem tudtunk volna a mi professzionális kempingezésünk végére. Kiszedtünk a köveket, megittuk a kocsiban felejtett, ám még meleg teát, és vidáman visszaautóztunk Bangorbe. A képek alapján szerintem nem égtünk volna le ennyire, mint ezzel a blogbejegyzéssel.
Itt lehet megpillantani őket:
http://www.flickr.com/photos/31075193@N04/sets/72157624227946352/
