A mai napon csupa jó dolog történt, biztos a kávénak köszönhető, vagy egyszerűen csak megsajnált a Jóisten. 

Már éppen kezdtem teljes depresszióba süllyedni, amikor e-mail jött a pszichológia tanszékről, benne a heti programmal. Azt állítják, hogy ezt már pénteken elküldték nekem, dehát ilyesmi ugye nem volt. Nincs túl sok dolog, ami történni fog a héten (jaj, kezdek leszokni a magyar mondatszerkezetről), olyasmik vannak, mint pl. köszöntő beszéd, köszöntő ebéd, beiratkozás, illetve azoknak a moduloknak a felvétele, amiket el kell majd végeznünk. 3-féle van, abból kettőt kell választani. Már van órarendünk is, ma este küldik át nekem, mert én nem írtam le. (Annyit azért láttam belőle, hogy elég sok óránk lesz ahhoz képest, ahány az ELTE-n volt...)

Szóval éppen kezdtem megnyugodni, hogy számon tartanak még valahol a fiók alján ezen az egyetemen, amikor kopogott a szobám ajtaján a fiúnak kinéző lány, nevezzük Tamarának (ha egyszer az a neve). Azt mondta, hogy itt egy lány, aki engem keres. Ez eléggé meglepett, mert senkit nem ismerek még itt a lakótársaimon kívül. Lefutottam a lépcsőn, és Tammy, a kínai lány állt ott, beugrott, miközben ment be a bankba. Nagyon örültem neki, imádom, hogy csak így be lehet nézni helyekre fél perces kitérővel. Ha úgy döntök, hogy oké, bemegyek a városba vagy benézek az egyetemre, akkor nem kell felülni először a 32-es buszra, aztán átszállni a földalattira, a metróaluljáróban sem kell hosszú sétákat tenni, egyszerűen csak felveszem a  cipőm (vagyis csizmám, ahogy azt az elmúlt 2 napban tettem), és 10 perc alatt bent vagyok. Lehetséges, hogy képtelen leszek visszaszokni a nagyvárosi életre Bangor után. Igazából nem is bánnám, ha nem kéne...

Később bementem az egyetem főépületébe megnézni az órarendet, közben sms-ben megbeszéltük (igen, szereztem sim kártyát is, szóval van angol számom) a trindadi fiúval, hogy összefutunk. Ő a két német lánnyal volt, akik az én kurzusom fordítottjára fognak járni. El sem tudom mondani, mekkora élmény volt olyan emberekkel beszélgetni, akiknek végre minden egyes szavát értettem. (A lányok egymás között is angolul beszéltek, az egyikőjük járt fél évet egyetemre Angliába, nagyon szépen beszél, bár amerikai akcentussal, de abból is azt a fajtát, amit jó hallgatni.) Benéztünk a külföldi diákok számára kialakított információs szobába is, és amikor megláttam ott a mindenféle tájékoztatókat, amik elmagyarázzák, mit hogy kell (pl. bankszámlát nyitni, biztosítást kötni stb.), akkor éreztem azt először, hogy ok, minden rendben, nem lesz itt semmi gond.

Amikor hazaértem, mindenki a konyhában csoportosult, teázott, és a főbérlő is benézett, hogy minden rendben-e. Olyan otthonos így, hogy a konyha- és a nappaliajtót kitámasztottuk, nem zárt ajtókat lát az ember, ha belép. Általában ott lent ücsörgünk és beszélgetünk, teljesen olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mindenki azt mondja, hogy nem érti, hogy hogy lehet ez, de olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást és együtt laktunk volna, pedig pl. Anne-Marie, az ír lány még egy napja sincs itt. és egyáltalán nem zsúfolt a ház, hogy heten vagyunk (illetve most még csak hatan), fura is lenne kevesebben, félnénk ekkora házban mondjuk négyen.

Ma előkerültek a kolbászok is, Comille meg akarta kóstolni, aztán miután látták rajta a többiek, hogy ízlik neki, mindenki megkóstolta. Szóltam nekik, hogy a bőrét azért szedjék le, azt viszont már nem mertem megemlíteni, hogy az igazából a disznónak a bele, annyiban maradtunk, hogy nem lesz semmi bajuk, ha megeszik, mert természetes anyag. 

Este kocsival kimentünk a Tescóba, és vettem egy készüléket is a sim kártyámhoz, mert a régi telefonom már annyira nem funkcionált, hogy a névjegyzéket sem lehetett megnyitni. Kaptunk viszonylag sok kedvezményt így, hogy 30 font felett vásároltunk egyébként (ennyi lánnyal együtt nem nehéz). Nagyon tetszik, kis fehér-rózsaszín, qwerty billenytűzettel, és olyan csomagban vagyok, amivel ingyen lehet használni a facebookot, a myspace-t és még pár oldalt. Azt még ki kell derítenem, hogy mi a helyzet a twitterrel, de annyira addict már tényleg nem akarok lenni.

Holnap reggel megyünk beiratkozni korán, aztán este strandos buli lesz. Nem, nem egy strandon, hanem egy kocsmában, de strandruhában ajánlott a megjelenés. Még jó, hogy hoztam bikinit! Már elkezdtünk gondolkodni, mit vegyünk fel, eddig a legnagyobb sikert az az ötlet aratta, hogy garbóra vegyük rá a bikinifelsőt, különben megfagyunk! Nincs annyira hideg, 16 fok körül, viszont tornádószerűen fúj a szél egész nap, főleg most, este. 

Az egyetemen is csináltam ma pár képet, azokat mindenképpen meg kell mutatnom, még mindig nem hiszem el, hogy vannak egyetemek, amik nem úgy néznek ki, mint az IZU.

Most próbálok elaludni, holnap reggel keménynek kell lenni.