És tényleg 7-es szél volt ma. Ráadásul továbbra is köhögök, nem valami jó. Holnap beszívom a tengeri levegőt, és örökre egészséges leszek.
A folyamatos fulldoklást leszámítva egész kedves volt a mai nap. 11-re mentünk az egyetemre, mert kiderült, hogy lesz ingyen ebéd az international day keretében, és hát azt mi nem hagyhatjuk ki. Éppen a rettentően international (London mellől valósuló) Paulhoz siettem, már csak pár lépcsőfok volt hátra az egyetemhez vezető killer lépcsősorból, amikor félfüllel mintha magyar szavakat hallottam volna. Először fel kellett dolgoznom, hogy nem, nem hallucinálok, ezek a szavak igazi emberekből jönnek, akik nagy valószínűséggel magyarok. Megálltam, megszólítottam őket, és hát tényleg. Turistáskodni jöttek, ami főként azért fura, mert túl sok látnivaló nincs Bangorben. Ők se nagyon tudták, merre menjenek, én a Pier felé irányítottam őket, annál (meg az egyetemnél) nagyobb látnivalót nem szabad remélni itt. Bangort érezni kell vagy mi, nem megnézni.
Sajnos az ingyen ebéd nem full English breakfastet takart (eddig mindig hatalmas terülj-terülj asztalkám várt bennünket, ha free lunchról volt szó), hanem walesi süteményszerűségeket, amikkel még nekem sem sikerült jóllaknom.
Megint jó kis csapat verődött össze, Paulhoz és hozzám Tanja és Verena, a két német lány és Gerard, a trinidadi fiú és egy eddig csak futólag ismert kanadai fiú csatlakozott. Megismerkedtünk egy alaszkai sráccal is, aki minden amerikaiakkal kapcsolatos sztereotípiát igazolt kb. 5 perc alatt (taxival jár a 10 percre lévő koliba az egyetemről, az első ismerkedő mondata pedig az volt, hogy tegnap végre talált egy pizzériát, ahonnan szállítanak házhoz). Egyébként nincs vele semmi baj, csak tényleg nagyon amerikai.
Amint megérkeztünk volna az első városba, Caernarfonba (az itteni várban iktatják be a walesi herceget), elkezdett esni az eső, de szerencsére elég hamar elállt. Sétáltunk kicsit, aztán mentünk tovább Snowdonia felé. Sajnos nem álltunk meg, csak a buszból tudtam fényképezni, de röviden úgy tudnám leírni a látványt, hogy soha életemben nem láttam ilyen szépet. Nem annyira magasak a hegyek, a legmagasabb, a Snowdon (amit nem is láttunk a felhők miatt) is csak 1085 m, mégis annyira különlegesnek és varázslatosnak tűnnek. Talán az teszi, hogy a sziklák mellett sok a már-már ijesztően zöld rész, és a legmeredekebb és legmagasabb helyeken is legelnek birkák. Gyorsfolyású kis patakokat lehet látni mindenhol, olyan az egész, mintha beszippantott volna egy naptárfotó. Leginkább talán Kanadához hasonlíthat, de ott még nem voltam sajnos. Betws-y-Coedben álltunk még meg, itt meg kellett kóstolni Wales állítólag legjobb fagylaltját, de nem volt valami nagy szám a magyar meg főleg az olasz fagyihoz képest. Tanjával csak azért ettünk, hogy végre elmúljon a torokfájásunk.
Azt mindenesetre elhatároztam, hogy ide vissza kell jönni (Bangortől csak kb. 7 mérföld), és széttúrázni a testemet. Sok helyen láttunk sátorozókat is, az is hihetetlen élmény lehet, csak kell hozzá szereznem egy vastagabb hálózsákot. Legszívesebben örökre ilyen helyen laknék.
A képek a mai napról itt, a busz ablakát és az annak köszönhető tükröződéseket mindenki számítsa le:
http://www.flickr.com/photos/31075193@N04/sets/72157622383667505/
