Tandíj elutalva az egyetemnek. Már csak azt a papírt kell kitöltenem, amin engedem, hogy donor legyek, ha mondjuk a víz alatti hokicsapatból valamelyik sporttársam véletlenül agyonüt egyik délután. Kicsi tegnap valami furcsa, kakiszerű folyadékot juttatott a diákigazolvány igényléséhez szükséges lapra, úgyhogy azt sem ártana újra kinyomtatni. Igazolványkép is kellene, nem merem újra felhasználni azt, amit 3 évvel ezelőtt ragasztottam az indexembe, és úgy nézek ki rajta, mintha nem lenne rajtam ruha (csak pánt nélküli felső volt igazából, de nem készítettem hozzá lábjegyzetet).

Kiderült, hogy 1-2 oltást sem ártana beadatnom magamnak, ha nem szeretném, hogy kitoloncoljanak. Meningitis, az oké, de hogy mumpsz?? Én már oviban túlvoltam azon, kemény vagyok. Na, mindjárt előkeresem az oltási könyvemet.

A thai kínai lány megkérdezte egyik nap, hogy én most milyen országban vagyok, és a Hungary hallatán a coool szó csúszott ki a száján. Itt jöttem rá, hogy neki fogalma sincsen, hol van Magyarország meg úgy egyébként mi is az. Ezt a gyanúmat csak tovább erősítette, amikor megkérdezte, hogy nálunk most hány óra van. Sajnos ki kellett ábrándítanom, hogy csak eggyel van több, mint Leedsben. Ezek után tegnap arra is kíváncsi volt, hogy az én szülővárosomban angolul beszélnek-e az emberek, aztán amikor mondtam, hogy ezt a kérdést nem igazán értem, mert Hungaryben Hungarianül beszélünk, akkor bocsánatot kért, hogy ő nem tud túl sok mindent erről az országról. Azt viszont hallotta, hogy nálunk nagyon szépek és egészségesek (wtf??) az emberek, mert nagyon sok joghurtot esznek. Természetesen felvilágosítottam, hogy bifidus essensis ide vagy oda, mi leginkább kolbászt meg pörköltet szeretünk enni, de szépnek mindenképpen szépek vagyunk. (Azt nem tudom, hogy ezt a kolbász teszi-e, de akár még az is lehet.)

Az egyetemi sport klubokat és egyéb közösségeket nézegetem, és persze most is, mint minden hasonló alkalomkor legalább a feléhez szeretnék csatlakozni. Na jó, nem, pedig azért vannak elég viccesek. Az egyetemnek például van egy Octopush nevezetű víz alatti hoki csapata. De van Beer & Ale Society (Sörtársaság) is, és még olyan klub is, aminek a nevét nemhogy én, de még a sztaki sem ismeri, szóval az vmi szupertitkos dolog lehet*.

A vitorlás klubba mindenképpen szeretnék belépni, mert nagyon jól jönne, ha (apa örömére is) le tudnám tenni kint a vizsgát, és akkor az már rögtön tengeri lenne. Ha nem, akkor majd jövő nyáron a Balcsin, de azért mégiscsak más lenne azt mesélni, hogy egy óceánszoroson szereztem... Ezenkívül itt a nagyszerű lehetőség, hogy megtanuljak jól síelni, mert az ottani klub hetente jár egy közeli épített pályára, ami ugyan nem az Alpok, de tanulni megteszi. A többi ötletemről inkább nem mesélek, mert még a végén senki nem venne komolyan, aki ezt a blogot olvassa.

*Kiderítettem, hogy a herpetology, az herpetológia (hát persze! hogy erre nem jöttem rá magamtól...). Csúszómászó állatokkal foglalkozik. Mindenképpen be kell lépnem a kígyófóbiámmal.

Azt hiszem, felhagyok azzal, hogy címet adjak a bejegyzéseknek. Nem megy ez nekem.

A leendő lakótársakkal is elkezdtünk már e-mailezni, van egy nagyon jófejnek és kedvesnek tűnő lány közöttük. Ő is rögtön megkedvelt, amint mondtam, hogy akkor első hétvégén mutatok nekik némi magyar kaját meg italt. Most azon megy a nagy tanácskozás, hogy hol vegyünk kenyérpirítót... az élet nagy kérdései.

Egy-két olyan emberrel is megtaláltuk már egymást facebookon, akik ugyanarra a szakra fognak járni, mint én. Ezenkívül olyanok is vannak, akik pont a fordítottra, tehát Business and Consumer Psychologyra (én meg ugye Consumer Pschology and Business). Az első félévben ugyanazt fogjuk tanulni, ha jól tudom, úgyhogy együtt lesznek az óráink. Eddig két német lányról tudok, egy Trinidad és Tobagó-i (na vajon ezt hogy kell írni...*) fiúról és egy thai kínai lányról, aki már egy éve Leedsben van. Szép kis international csapat lesz, de már nagyon várom (nagyrészt ezért is). Az elmúlt egy hétben annyi e-mailt írtam már angolul, hogy amire kimegyek, nem is lesz fura, hogy angolul kell beszélni.

*Megnéztem a helyesírási szótárban, és tényleg így. Nahát.

Megint sikerült jól elmaradnom a Bangorről meséléssel, de egyszer tényleg be fogom pótolni. Azóta megjártuk Omišt is, de az egy másik történet.

A lényeg most ez:

Dear Timea

Please find below a link to all the information you need before you come
to register in September. I can confirm that your offer is now
Unconditional. We look forward to meeting you in September.

Best wishes

Postgraduate Office

Szóval most már mindent feldolgoztak, és teljesen biztos a helyem az ő adminisztrációjuk szerint is. Mondjuk nem siették el... Szeptember 4-én küldték ezt az e-mailt, és 19-20-a az össznépi beköltözés. De most már legalább megnyugodtam.

16-án indulunk egyébként itthonról, most Calais közelében fogunk valahol megszállni, és 17-én este már a saját kis szobámban fogok lefeküdni aludni - hálózsákban. Ez a szépséghibája a dolognak, de másnap ezt is orvosoljuk a legközelebbi Ikeában és Tescóban. A komp helyett a Csalagúton megyünk, mert van olyan kedvezmény, hogy ha 2 napon belül visszajön az ember, akkor durván annyiba kerül, mint a komp. Kíváncsi vagyok, milyen lesz kocsival, még csak "gyalogosként" mentem át ott, kimaradtam a kocsi leláncolásából és hasonló vicces dolgokból.

Szóval az úgy volt, hogy reggel 8-kor indultunk el Brugge-ből Calais-ba, hogy elérjük a 10.55-ös kompot át Doverbe (1,5 órával az indulás előtt meg kellett érkezni). Még sosem voltam Franciaország északi részén, de pont ilyennek képzeltem: síkság, amíg a szem ellát, tehenek legelésznek, és kissé ködös az idő. A kikötőbe érve pedig teljesen igazoltnak tekintettük azt az elképzeléünket, hogy így sokkal izgalmasabb az egész, mintha repülővel jöttünk volna. A komp 1,5 óra alatt teszi meg a két ország között az utat a csatornán, ami nekem szinte fel sem tűnt, elment az idő nézelődéssel meg ámuldozással. Bezzeg az angolok... A hajó két szintje repülőtérhez hasonlóan van kialakítva, parfümbolttal, étteremmel, kávézóval, ami tulajdonképpen hasznos dolognak nevezhető, de azt a mai napig nem értjük, hogy amire mi a kocsitól feljutottunk a második emeletre, addigra a többi utas hogy tudott kaját kérni, azt kifizetni, és félig el is fogyasztani.

Doverban a fehér sziklák és a doveri vár köszöntött minket, na és persze a baloldali közlekedés. Még Calais-ban kitettem a tanuló vezetőt jelző L betűt a kocsi hátsó szélvédőjére (előző éjszaka festettem egy olyan 12 színt tartalmazó temperával, amiben nem volt piros), de még így is elég félelmetes volt a gondolat. Aztán elég hamar megszoktuk, nekem teljesen ráállt az agyam, pedig nem is vezettem, csak ültem az anyósülésen, és mondogattam minden bekanyarodásnál, hogy jobbra nagy ív, balra kis ív. Vannak egyébként tök logikus dolgok benne, az első autópályás körforgalom viszont rendesen meglepett minket, mert egy fél erdőség alkotta, volt benne egy felüljáró is, aztán kiderült, hogy ez náluk alap. Azon mondjuk még mindig el kell gondolkoznom, hogy merre nézzek, ha át akarok menni az úton gyalog, meg bal kézzel váltani sem lehet valami szuper, szerintem ha ilyenre kerülne a sor, újra kéne indítani az agyamat.

Innentől csak mentünk és mentünk (közben bevezettem a családot a fish & chips rejtelmeibe), amíg meg nem érkeztünk Bangorbe. De erről inkább a következő posztban.

most én nagyon frusztrált vagyok és mélységesen szégyellem magam amiatt, hogy így le vagyok maradva a bejegyzésekkel. többnyire nem tehetek róla, de akkor is... holnap éjfélig utol kellene érnem magam. hajrá.

Megvolt az esti séta is, a reggeli kelés is, ennek köszönhetően nem érzem magam túl erősnek. Amikor elindultam a hostelből, még nem jött fel teljesen a nap, máskor ilyenkor szoktam lefeküdni... Kb. 1 órát mászkáltam még a városban, ennek és az előző estének az eredménye itt, a poszt végén. Sajnos sokkal nagyobb és okosabb gép (meg vaku) kellene ahhoz, hogy az esti képeken valami értékelhető is látható legyen, de arra jutottam, hogy azt nehéz lenne cipelni, ezért sosem lesz nagy és okos fényképezőm.

Nekem Legoland jutott az eszembe az itteni épületekről, vagy valami mesebeli város mézeskalács házakkal. Mindenesetre nem büdös, mint Velence, kicsi, barátságos, pár óra alatt bejárható az egész. Mindenhol csatornák, a csatornák mentén pedig éttermek. A Robinson nem nyűgözné le az ittenieket túlságosan, azt hiszem.

Elég nagy partiváros Brugge egyébként, amikor reggel fél 8-kor sétáltam visszafelé, láttam egy kocsmát, ami előtt az éjjel rengeteg ember állt. Ebben a kocsmában még az indulásunkkor, 8-kor is nagyban ment a mulatozás. Annyit csináltak, hogy behúzták a függönyöket, aztán hadd szóljon tovább. (Vissza kell jönni ide mindenképpen.) Az reggel derült csak ki, a világosban, hogy a rengeteg utcán alkoholizáló tényleg nem vesz igénybe olyasmit, hogy WC, arról már nem is beszélve, hogy sugárban hányó embert több sarkon is lehetett látni (és ami a rosszabb, hallani). Ott a helyünk, na.

egyik betűtípus sem tetszik. jaj.