Mivel kint 60-70 mph-s (97-113 km/h-s) szél fúj már minimum 5 napja, az eső naponta kb. tízszer kezd el esni meg áll el, beszéljünk szívet melengetőbb témáról, mint például az ételekről (az alkoholról majd később). Az időjárás úgyis megoldódik majd magától, mert állítólag jelenleg az a probléma, hogy a tenger túl meleg még, a levegő meg hideg, és akkor itt mozog a lég meg minden. A későbbiekben (úgy áprilisig) már csak esni fog, mintha a zuhany alatt állna az ember, de ezt a kérdést már megoldottam szuper gumicsizmával. (I heart eBay.)
Gasztronómia témakörben elég sok lemaradásom van, már ami a fantsztikus teljesítményeim elmesélését illeti, úgyhogy azzal is számolni kell, hogy mi van, ha nem is jut minden eszembe hirtelen. (Alapból tanácsos vagy 5-öt hozzáadni a konyhatündérségi mutatómhoz.)
Az első konyhaművészeti alkotásom, ha jól emlékszem, az egy vasárnapi vacsora volt. Van ugyanis az a rendszer az 5 normális ember között a házban (igen, azokról az emberekről beszélek, akik hajlandóak visszaköszönni ÉS mindemellett még lánynak is néznek ki). Szóval van az a rendszer, hogy minden vasárnap valaki más főz vacsorát, ami mondjuk kényelmi szempontokból sem elhanyagolható. Ugyanis amikor vasárnap délután konstatálom, hogy már semmi kajám nincs, a vacsorakészítés szempontjából potenciális boltok már bezártak, és még cikkeket is kéne olvasnom sokat, akkor eszembe szokott jutni, hogy jé, dehát ma vasárnap van, annyi a feladatom, hogy a radiátor mellett a villanypárnán gubbasztva (továbbra sincs meleg, na) megérezzem a szobámba beszivárgó kajaillatot, és lemenjek enni.
Elég sokat gondolkodtam azon, hogy mit kellene nekik főzni, ami egyrészt nem túl macerás, másrészt magyaros, harmadrészt meg is eszik. Bár próbálták eloszlatni az aggodalmaimat azzal a kijelentésükkel, hogy ők ugyan mindent megesznek (most fogja Ákos kommentelni, hogy "meg is látszik"). Szerettem volna több fogást prezentálni, hogy lássák, nem minden nemzetnél van az, hogy beraknak egy fél marhát/disznót a sütőbe, előszedik a mélyhűtött Yorkshire puddingokat (ami egyébként baromi finom, csak ki tudja, mi van benne), majd a világ összes zöldségét megfőzik/megpárolják.
A mákostésztára tett próbálkozásom ott dőlt dugába, hogy egy délután alatt képtelenségnek tűnt darált mákot szerezni. (A porcukor sem volt egy egyszerű ügy, de azt sikerült megoldani. De egyébként egy külföldinek meg az az ötlet is őrültségnek hangzik, hogy én édes tésztát akarok csinálni.) Már nem is tudom, mi volt a eredeti terv a tészta mellé, talán húslevest akartam főzni, de olyan igazit, mindenféle zöldséggel. Felmérve korlátozott helyzetemet a rakott krumpli mellett döntöttem, mert krumplit, azt esznek rendesen, ízlett nekik a kolbász is, nagy gond nem lehet. Emellé kellett valami saláta is, és hát az a szégyen netovábbja lett volna, ha olívabogyót vagy jégsalátát tartalmazó akármit rakok eléjük, úgyhogy lett jó kis fokhagymás-tejfölös uborkasaláta. Mivel a ház akkor már hetek óta Nutella-lázban égett, a végére odatettem még nekik egy tányérnyi nutellás meg anya-féle őszibarack dzsemes/lekváros (who knows) palacsintát. Megnyitottuk a Bock Ermitage boromat, és igencsak jót ettünk, mindenki odavolt a kajától. És nem, nem udavariasságból. De ennek igazolásául álljon itt egy másik történet.
Már a második körnél járunk, és 2 hete Comille került sorra újból. Zimbabwei téli ételt készített, amit a tűznél szoktak enni: főtt disznólábakat. Elég megtévesztő volt a finom illat, ami a konyhából áradt, aztán kicsit visszahőköltünk, amikor megláttuk a ránk meredő ujjakat meg körmöket. Ilyesmi képek ugrottak be mindenkinek, azt hiszem. (Kérem a figyelmet a disznó lábának tisztasági indexére irányítani.) A gáz az volt az egésszel, hogy a bőrön kívül nagyon semmit nem lehetett leenni róla, én meg még a főtt csirkebőrt sem eszem meg, nemhogy ezt... Hármat azért megettem (mondjuk inkább úgy, hogy háromba belekóstoltam), de azt hiszem, összességében elmondhatom, hogy aznap este nagyon senki sem lakott jól a házban.
Hirtelen felindulásból egyébként már főztem paprikáskrumplit meg gombás lecsót magamnak (jaj, de jó is volt!), tegnap meg csináltam New York cheesecake-et, aminek mindenki a csodájára járt, aki kóstolta. Csöppnyi problémát csak az jelentett, hogy mivel nem volt kekszdaráló a házban, ezért alternatív technikákhoz kellett folyamodnom, ami jelen esetben egy erős szatyrot jelentett és egy adag pad thai szószt.
Képek sajnos most nincsenek, na de majd a következő alkoholos posztban...
