Tavasz van! De tényleg! Annyira szépen süt a nap mindennap! Elég fura, mert amikor nem kell egyetemre mennem, csak akkor van ilyen szép idő, hétfőn meg kedden borult volt. Épp az előbb ettem ropogós algát ebédre (tudom, elég undorítóan hangzik), és azon gondolkdotam, hogy simán felhozhatnék 1-2 marékkal délelőttönként, amikor lemegyek a tengerhez.

Az utóbbi egy hétben megint volt pár hajtépős pillanat a britek butasága kapcsán, párat elmesélek, tanulságos...

A hülyeségek áradata talán ott kezdődött el, amikor egyik délelőtt az egyik lakótársam (neveket nem mondok, mert a Google Translate nagy úr) olyat akart reggelizni, hogy forral vizet, és abba beleüti a tojásokat. Tőlem kérdezte, hogy ilyet meg hogy kell. Mondtam, hogy nálunk van egy hasonló kaja, azt úgy hívják, rongyleves, de abban azért van más is, nem csak víz meg abban úszó tojáscafatok. Úgy tűnt, meggyőztem, mert letett erről a tervéről, és úgy döntött, hogy akkor tojásrántottát eszik. Ismét hozzám fordult tanácsért, mert ő eddig még csak mikróban csinált (wtf??). Elmondtam neki szépen a tojásrántotta készítésének bonyolult menetét, meg is jegyeztem, hogy hát ez milyen jó kis étel, mert kb. 1 perc alatt kész van, nem lehet elrontani; még olyan tippeket is adtam neki, hogy hogyan fűszerezze, hogy kicsit érdekesebb legyen. Elkezdtem mosogatni, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a teflon serpenyőben villával veri fel a tojásokat. Azt hittem, teflon-fém témakörben nekem itt már senki nem tud meglepetést okozni, ugyanis a tök új serpenyőnkről 1 hét alatt lejött a teflonbevonat még szeptemberben, mert szinte mindig fémcuccokkal kaparták az alját sütés-főzés közben. Egyébként direkt külön elmagyaráztam a szóban forgó lakótársnak, hogy egy TÁLKÁBAN verje fel először a tojásokat. Na mindegy... Mosogatok tovább, erre hallom, hogy teljes erővel kaparja villával a serpenyő alját, mert hogy ragad oda a tojás. Olajat nem raktál alá? - kérdezem. Ja, hát azt elfelejtett. Édes jó Istenem! Innen már csak annyit tudtam tenni, hogy a kezébe nyomtam egy műanyag lapátot (mi a neve ezeknek?), hogy azzal próbálkozzon, azzal talán jobban fog sikerülni; és kimentem a konyhából.

A másik csodálatos történet tegnap esett meg. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) publikációkra meg mindenféle tudományos írásra vonatkozó útmutatójának 5., illetve 6. kiadása közötti eltérésekről töltöttünk ki egy 2x50 tételes tesztet (a legjobb szórakozás!) a  piszchológia masteresekkel egy kb. 13 fős csoportban. Az egyik kérdés az arab és a római számok használatára vonatkozott. A csoportvezető, aki idén fog doktorálni, rögtön úgy kezdte, hogy megkérdezte, tudjuk-e, mi a kérdésben szereplő számok között a különbség. Mondanom sem kell, hogy úgy tűnt, én voltam egyedül az asztalnál, aki tisztában volt vele (rajtam kívül szinte mindenki brit, volt 1 japán, de ő valószínűleg azt se értette, miről beszélünk). Nehéz volt magamban tartani azt a felordítást, hogy ez első osztályos tananyag MÁS országokban, miközben a PhD-s azt magyarázta, hogy tudjátok, a V-k meg I-k. Valaki még ezek után is visszakérdezett (27 év körüli lány), hogy akkor az arab, az melyik, majd később a doktorandusz még hozzátette, hogy ha jól emlékszik, akkor a VIII. Henrikben a nyolcadikat, azt "ilyen római számokkal" írják. Erre mindenki furcsán nézett rá, hogy dehát ők erről még nem is hallottak.

Tudom, hogy ez most már így egy szuperhosszú poszt lesz, de ide kapcsolódik még, hogy a "tojásrántottás" lakótársam töriből csinálta az A-leveljét (emelt óraszámban tanulta, talán nálunk az emelt szintű érettséginek meg fakultációnak lehet megfeleltetni), és soha életében nem hallott még Pearl Harbourról, még a filmből sem. Azt mondta, ő annyit  tud történelemből, hogy VIII. Henrik VII. Henrik fia volt. Azt nem kérdeztem, hogy le tudja-e írni a nevükben szereplő számot azokkal a bonyolult krikszkrakszokkal.

Nem tudom egyébként, hogy mennyivel boldogabb az életem így, hogy ismerem a római számokat meg Anglia történelmét elölről-hátulról. De azért az elborzaszt, hogy egy végzős pszichológia szakosokkal teli előadóban senki nem hallott még Kosslynról és az ő mentális forgatásos kísérletéről (még jegyzőkönyvet is írtunk belőle az ELTE-n), a kognitív disszonanciáról (legelső órán megtanultuk az ELTE-n), és a tanár cinikusan kérdez vissza, amikor megemlítem Heider nevét meg az egyensúlyelméletet, mert azt gondolom, ez a legalapabb alapok közé tartozik (ő az, aki a Harvardon PhD-zett). A PhD-s fiúnak, aki segít a szakdolgozatomhoz megcsinálni a kísérletet, én magyaráztam el, hogy a SOA és az ISI más (ez most a viselkedéselemző olvasóimnak szóló információ), közben meg csomó kísérletet megtervezett és levezényelt már. Itt máson vannak a hangsúlyok (azt mondjuk nem értem, hogy tudott eddig úgy boldogulni, hogy nem volt tisztában a SOA jelentésével). Így, hogy tudom, milyen érzés ilyen mélyen ismerni a pszichológia mindenféle irányzatát, kutatóit és azok elméleteit, nagyon örülök, hogy én ezekről mindről tudok. Fordított esetben nyilván nem zavarna, mert nem is tudnék a létezésükről. De nem olyan szörnyű az az ELTE (néhány szempontból), mint ahogy gondoltuk/juk.

 Annyi dolog van mostanában, hogy valahányszor megpróbálom összeszedni, miket kellene megcsinálni a márciusi hazautazásom előtt, mindig kihagyok legalább 2-3-at. Úgyhogy üzenem azoknak a kedves olvasóknak (igen, Ghost, főként neked), akiknek az a benyomásuk a blog alapján, hogy mi csak nyaralunk itt, hogy nem egészen. Most éppen egy 4-6000 szavas kutatási tervet kellene írnom, ami majd a szakdolgozatom eleje lesz, de inkább blogolok, hogy ne tűnjek el megint egész hetekre (meg hogy ne kelljen még egy fél óráig elkezdenem).

Új szokásom (már két egész napja), hogy ébredés után, ami olyan 11 és 12 óra közé tehető, ha nincs órám, lemegyek a tengerhez. Az elmúlt időben szépen sütött a nap, úgyhogy kabát sem kell, két pulcsiban már neki lehet indulni. Nagyon közel van a házunkhoz a Hirael Bay, csak lemegyek a szomszéd utcán, és már ott is vagyok. Annyira szeretem, hogy amikor még 100-150 méter visszavan a partig, már akkor megérzem a tenger illatát, mert az állandóan fújó szél odahozza. Valószínűsíthető, hogy amit én "tengerillatnak" nevezek, az lényegében a vízben oldott alga szaga, de attól én még bármeddig tudnám szagolgatni. 

Sokat gondolok arra, hogy nem kellene ennyit feszülni a mindenféle beadandókon meg elvégzendő feladatokon, valahogy majd úgyis sikerül megírnom őket, de egyelőre nem tudtam elhitetni magammal. Kezd közeledni a június vége (igen, tudom, még több, mint négy hónapot leszek itt), és arról próbálom meggyőzni magam, hogy utána már nem leszek itt többé, addig kellene elmenni pl. Cardiffba, ilyen-olyan találkozókra és bulikba, addig kellene kihasználni, hogy vannak ingyen anyanyelvi "spanyoltanárok". Le kell ülnöm beszélnem magammal, azt hiszem. (Igen, túl sok a magammal.)

Na jó, akkor most megyek, és folytatom a proposalt. Vagy legalább is úgy teszek.

És tényleg más volt! Az egyik legjobb szülinapom volt a tegnapi, hála a sok-sok szuper Bangor-lakónak! (Igen, tisztában vagyok vele, hogy a tavalyiról is azt mondtam, hogy a legjobb volt. Úgy tűnik, ahogy öregszem, egyre valószínűbb, hogy megszán az élet egy jó szülinappal, ha már fiatal nem maradhatok.)

Igazából már szerda este elkezdődött az "ünneplés", ugyanis a lakótársaim semmi hasznosat nem hagytak csinálni (ez egy szörnyű szószerkezet lett, de lehet érteni) azzal a felkiáltással, hogy "dehát holnap van a szülinapod". Itt az emberek láthatóan nagyobb feneket kerítenek neki, mint mi otthon. Az elején kicsit fura is volt, aztán belerázódtam. 

A legnagyobb meglepetés tegnap reggel ért, amikor is felkeltem viszonylag időben, lezuhanyoztam, hajat mostam stb., erre egyszer csak kopog valaki az ajtómon. Kinyitottam, és komolyan nem akartam hinni a szememnek! Kár, hogy erről nem tudok fotót mutatni, de mától kezdve majd mindig fényképezővel a kezemben nyitok ajtót akkor, ha kopognak. Laura és Anne-Marie álltak a szobám előtt (Carla és Comille elutaztak) egy mini szülinapi tortával, rajta gyertyákkal, mindennel, körülöttük lufik mindenfelé, a kezükben pedig az ajándékaimon kívül a reggelim: egy pohár tea és egy szelet pirítós. Ja, a pezsgőről se feledkezzünk meg, mert hogy az is volt náluk!

Miután mindezt elfogyasztottam és megnéztem az ajándékokat, elhatároztuk, hogy elmegyünk a gymbe, ahova már olyan régóta készültünk (a tagok vihetnek ingyen embereket egy alkalomra). A legtöbb ember nem értette, hogy a pezsgős reggeli kezdést hogy ronthattuk el ezzel, de szerintem nagyon jó volt ez így! Kb. 1,5 órát edzhettünk, aztán úgy éreztünk, eljött a gőzkamra és a jakuzzi ideje. De szép is volt!

Az eredeti terv szerint mindenki csinált volna egy pizzát a saját ízlése szerint, és akkor jól megettük volna egymásét némi csokival és gumicukorral lekísérve, de a Tescóba érve elég hamar letettünk erről, és inkább vettünk három kész pizzát, ugyanis az éhségtől már kopogott a szemünk. A pizzázáshoz film dukál, ezért hatalmas reményekkel (8.1-es imdb rating) megnéztük az Up In the Airt, ami leginkább nem szólt semmiről. (Na jó, valamiről szólt, csak ez így elég kevés volt. Szorri, George.)

Tényleg nagyon klassz kis szülinap volt ez, sms-ben meg facebookon is végtelen sok ember köszöntött fel, még a supervisorom is küldött e-mailt (pedig ő aztán fogalmam sincs, honnan tudta, hogy szüetésnapom van), a landlord meg sms-t. 

A szülinapi buli jövő pénteken lesz csak, amikor már mindenki itt lesz Bangorben. Minimum 30 ember jön, will be fun! Lehet, hogy újabb magyart köszönthetünk Bangorben ennek alkalmából. De erről majd később.

 Olyanok vannak még (bár ezt azok, akik hozzám hasonlóan facebook addictok, már tudják), hogy március 16-án már megyek is haza, és addig már csak 42-t kell aludni. Így majdnem az egész hetet el fogom lógni, de 16-ára volt olcsóbb jegy, úgyhogy úgy döntöttem, ennyit megengedhetek magamnak én is. Különösen úgy, hogy mielőtt elindulok, leadok 2 beadandót is. 

Aztán mivel elég drága Magyarországról visszajönni Bangorbe (és nyilván nem arról van szó, hogy már nagyon akarok síelni), Pestről Sevillába megyek (barcelonai átszállással) tovább, ahol lesz nekünk ingyen pályaszállás a Sierra Nevadán (-ban?), és akkor ott jól elleszünk.

Mondjuk én leszek egyedül nem spanyol, és van, aki nem beszél angolul közülük, de ők meg lettek nyugtatva, hogy addigra én már folyékonyan hablaré spanyolul. Meglátjuk... Már majdnem a felénél vagyok amúgy a 300 oldalas nyelvtanos könyvnek, ha végeztem vele, akkor merek majd elkezdeni rendesen beszélni, most még csak hasraütésszerűen mondok dolgokat, amiket portugálból kikövetkeztetek.

Sevillából fogok visszarepülni Bangorbe húsvét vasárnap. Így még a sevillai Semana Santát is látom, elképesztő szervezés. Aztán lesz egy egész vidám hetem itt, mielőtt újra megindul a tanítás a 3 hetes húsvéti szünet után. Ezek a bangoriek aztán tudnak élni!

 Azt hiszem, ideje lenne valahogyan rávenni magam arra, hogy legyen egy-egy poszt rövidebb, de írjak gyakrabban. 

Az újdonság mostanában az, hogy elkezdődött a 2. félév, már minden órából volt legalább 1, szóval nagyjából látom, hogy milyen lesz a félév.

Ilyenek vannak:

Advanced Statistics: ez gyakorlatilag többváltozós statisztika, de ennek ellenére én vmennyire örülök neki, hogy végre nem esszéket kell írni. A tanár konkrétan félig férfinak néz ki, a hangja meg teljesen az, de nagyon jófej meg korrektnek is tűnik. Van 1 előadás (péntek 16-18 óráig, csodálatos), és van hetente 2x a MacLabben gyakorlat, ahova akkor kell menni, ha a házi feladattal valami problémád volt (a reggel 9-es kezdés elég erősen motivál arra, hogy ne legyen).

Management & Organizational Behaviour: a legunalmasabb dolog, amit el lehet képzelni, az egyetlen Business School-os tárgyam ebben a félévben. Egy közel-keleti származású férfi magyaráz 8-10 diát 3 órán keresztül. Felejthetetlen!

Communicating Research in Psychology: Elég gyakorlatias órának tűnik, az elején mindig lesz egy fél- 3/4 órás előadás, amin ott ül az összes pszichós masteres (több mint 100 ember), a maradék kb. 2,5 órában pedig 12-13 fős csoportokban vagyunk, és úgy kell mindenféle feladatokat megoldani. Azt próbálják végül is megtanítani, hogy hogyan írjunk szakdolgozatot, absztraktot, hogyan készítsünk posztert konferenciára, hogyan prezentáljunk. A félév végén pedig olyan témák és meghívott előadók lesznek, akik abban próbálnak segíteni, hogyan találjunk ezután munkát, hogyan adjuk el magunkat.

Applied & Consumer Psychology: Össze sem tudom számolni, hány órát "vesz el" az életemből, de hetente 7+. Egyrészt be kell járnunk a harmadévesek egy előadására, ami nagyjából abból áll, hogy reklámokat nézünk, és az előadó stand up comedyjét hallgatjuk kekszevés közben. Másrészt az egész péntekünk azzal telik majd, hogy egy-egy helyi céggel dolgozunk olyan projekteken, amelyekkel marketing és consumer problémákban próbálunk nekik segíteni (mit hogyan csináljanak, hogy több vevő legyen stb.).

A fogadalmamat megtartva akkor most nem írok többet, pedig van még mit mesélnem!

 A vizsgaidőszaknak számomra legalább is igen. A büdös marketing vizsgán kívül a többivel kapcsolatban egész pozitív érzéseim vannak. Persze majd elmúlik, ha megtudom, melyik hány % lett. 

Az a gond az itteni osztályozással vagy pontozással vagy nevezzük akárminek, hogy hiába áll rendelkezésre a 100-as skála, általában sikerül elérniük a tanároknak, hogy egyáltalán ne differenciáljanak közöttünk (látszik, hogy nem jártak a Nagy Janihoz meg a Nagybányai Olivérhez pszichometriára). Az a tendencia, hogy 50% alatt nem adnak, mert az már bukás, 60%-tól van az ún. merit, amit nem is tudom, hogy lehetne magyarítani, mondjuk azt, h dicsérettel/-es, és akkor legalább jó bénán hangzik, ha értelme nem is lesz; 70%-tól pedig már distinction (kitüntetés, ha már a vicces magyar neveknél maradunk), amit egy évfolyamból a lakótársaim elmondása szerint kb. 1 ember szokott megkapni, mert majdnem egyenlő a lehetetlennel. Ezért nem is nagyon akarnak ilyesmivel megkísérteni bennünket, 70% fölött csak akkor kaphat az ember, ha a) rendkívül vajszívű a tanár, vagy b) tényleg valami emberfelettit alkotott. De az emberfeletti, az inkább a 69%-hoz van közelebb. Szóval eddig amiket lehetett hallani, azok a jegyek/pontok többnyire 62-68% között voltak. 

Na mindegy, igyekszem túltenni magam ezen, hogy nem elég, hogy külön van a hideg-meleg csap, egy wc-lehúzószerű zsinórral kell felkapcsolni a lámpát, és padlószőnyeg van a fürdőszobában, de még ahhoz is hülyék, hogy értelmesen pontozzanak.

Elég negatív kicsengésű lenne ez a poszt, ha az egyéb lakótársas issue-kat is megemlíteném, amik mostanában nagyon fel tudnak idegesíteni, úgyhogy ezektől most megkímélném a kedves olvasóközönséget.

Írok inkább arról, hogy a szobám ablakából lehet hallani esténként a parti szelet, ami bár nem olyan langyos, mint a Balatonon, de attól még igen kedves a lelkemnek. És még olyan vidámság is fog történni (azon kívül ugye, hogy végre lesz életem), hogy holnap jön Eszter, akivel jól meg tudjuk majd beszélni, hogy mi milyen fantasztik magyarok vagyunk (sajnos időről időre erre a következtetésre kell jutnom az engem érő élmények hatására). 

Ehhez kapcsolódóan még elmesélem, hogy ebben a félévben valószínűleg segíteni fogok egy itteni kórusnak megtanulni egy Kodály-kórusművet magyarul, mert walesiül már énekelték, de szeretnék eredeti nyelven is. Nyáron mennek Kínába a Kórusolimpiára (ezt most így önkényesen magyarítottam), és ott fogják előadni. Videó mindenképpen lesz, ha ez megvalósul. 

Most pedig megyek és kialszom az elmúlt két hetet.

 Megvolt az első vizsgám: Finance. Nem volt vészes, a tavalyi alapján elég jól fel lehetett készülni. Aztán ki tudja, mi lesz... Most egy kis pihi, aztán folytatódik a tanulás, csütörtökön Corporate Strategy. 

 Azt kihagytam az előbb, hogy még mielőtt visszaindultam volna, megbetegedtem, aminek a lefolyása már-már unalmas számomra, annyira tudom napra pontosan, hogy mire kell számítanom: 1-2 nap torokfájás, majd 3-4 nap orrfújás, végül 2 hét száraz köhögés. 

A gyógyulásban mondjuk az sem segít feltétlenül, hogy amikor kint -1 fok van, mint most, akkor a drága lakótársaim (akiket az előbb elhamarkodottan megdicsértem) kikapcsolják a fűtést, mert jóhogy most kell rajta spórolni. Sapka, 3 réteg ruha, rajta fürdőköpeny, 2 pár zokni, villanypárna, köptető üvegből. Ez ám az élet! De vigasztaljon minket az, hogy az ilyen szuper országokban, mint a UK, a Lidlben lehet kapni 3-féle köhögésre való kanalas cuccot is: chesty (ez az, ami felszakad, nem tudom, hogy van magyarul), dry (száraz) és tickly (csiklandós... fojtogató talán magyar pesszimizmussal szólva). Én eddig teljes felvilágosulatlanságban éltem, mivel azt képzeltem, hogy a dry meg a tickly, az egy és ugyanaz, de miután kiderült, hogy múltkor Carlán azért nem segített, mert ticklyre valót vett, holott az övé dry volt, akkor megértettem, hogy ezt bizony komolyan kell venni.

Most pedig azért is visszakapcsolom a fűtést, a napokban pedig veszek egy hősugárzót.

Újra itt vagyok, ideértem, annak ellenére is, hogy Angliában rengeteg a hó. Amíg jöttem a vonaton a repülőtérről, azon gondolkodtam, hogy senki nem hinné el nekem az ablakon át készített képeket látva, hogy én tényleg Angliában vagyok.

Összességében 4 órával később értem ide, mint ahogy eredetileg kellett volna, ugyanis Münchenben 3 órával később szállt csak fel a gép (Manchesterben havat vártak egész napra, aztán miután csak nem akart elkezdeni havazni, mégis engedték a járatokat elindulni). Kaptunk 10 eurós ebédutalványt, amíg várakoztunk, gyorsan ettem is gőzgombócot (nem 10 euróért), aztán Manchesterben még az is bezavart, hogy min. 30 percbe tellett, amíg lett helyünk leparkolni. Előre megvolt a vonatjegyem, de ugye azokat a vonatokat lekéstem, és őszintén szólva nagyon nem akartam rohadt sok pénzért újat venni. Nagyon rugalmas volt az összes vonattársaság, simán utazhattam mindenhol a 3-4 órával korábbra szóló jegyemmel. Az utolsó szakaszon még össze is bandáztam egy fiúval, aki jött Bangorbe meglátogatni az unokatesóját, és ők hoztak haza a pályaudvarról, taxit sem kellett hívnom. (Ez a 4 órás késés főleg annak a fényében bravúros, hogy több csoporttársam napokkal később jött, mert pl. a Gatwick le volt zárva, aztán olyan is volt, aki 5 óra helyett 31-et utazott/várakozott...)

Egy kicsit már belekezdtem a tanulásba, de ideje lenne egy kicsit rákapcsolni, ugyanis 12-én, 14-én, 19-én és 20-án is vannak vizsgáim. De majd csak megoldom, mindig sikerült valahogy - most ilyeneket gondolok.

A szobám még mindig elég hideg (reggelente többnyire arra ébredek, hogy lefagyott az orrom), de így, hogy itt is -6 fok van esténként (éjjel, gondolom, még hidegebb), a többiek is hozzájárulnak azért, hogy menjen viszonylag sokat a fűtés. Hiába, otthon el voltam kényeztetve a 21 fokokkal (akkor már ablakot nyitottam mondjuk).

Az otthon töltött két hétről inkább nem mesélek, a szokásos karácsony-család-barátok háromszög jegyében telt. Pár fényképet azért mutatok, ez eléggé vegyes felvágott lesz:

http://www.flickr.com/photos/31075193@N04/sets/72157623173211680/

 Most ez van:

Heavy snowfall has been experienced across Greater Manchester and into Cheshire, including at Manchester Airport today. The main runway in use over Christmas has been de-iced as further bad weather is expected later on this evening. The airport remains open and staff are continuing to maintain the best possible operation during the unprecedented weather conditions and clear the 750 hectare site of snow.

Nagyon szeretnék időben hazaérni, lehetőleg még szenteste előtt...