Elérkezett a nap, amikor az eddigi életemet egy VW Touran csomagterére kellett redukálnom és bezsákolnom. Itt ülök az egyetlen megmaradt hátsó ülésen, és már észre sem veszem azt, amire az elmúlt 12,5 óra elején még simán azt mondtam volna, hogy vallatóeszköznek is kiváló lenne - a 60 literes szemeteszsákok zizegését. Azt még viszonylag hamar sikerült megoldanom, hogy a sajtreszelő ne koccanjon hozzá másodpercenként háromszor a tortaformához (egy egyetemista életének nélkülözhetetlen kellékei ugyebár), a nyomtató-szkenner-fénymásolótól viszont már kék foltok vannak a combomon, pedig elsőre egész kényelmesnek tűnt.
Az úristen, én nem tudok mindent és mindenkit itthagyni érzés persze megint rámszabadult, amikor kezdett komollyá válni a pakolás tegnap este éjjel. Nem megy nekem ez az elengedés-ügy sajnos. Bár ahogy Niki mondaná, vannak helyzetek, amikor nem kell elengedni, elég csak jó hosszúra nyújtani a karod. Ilyesmivel próbálkozom most, bár tegnap minden második papírfecni láttán sírva fakadtam, szóval még van hova fejlődnöm a témában. Elég szentimentális pillanataim voltak, pedig tudom, hogy minden szép és jó lesz Walesben, igazából el sem tudom képzelni, hogy ne az legyen, de én már csak ilyen hülye vagyok. Az ideális menetrend talán az lett volna, ha az indulás előtt egy héttel bepakolok, aztán a fennmaradó egy hétben sírdogálok 24/7, mindent meggyászolok, és akkor mehetünk. Most már nincs ennyire világvége hangulatom, nem is írok tovább a tegnapi mélypontról.
Belgiumban vagyunk éppen, most tértünk rá a brüsszeli körgyűrűre (ami Vágó I. szerint pleonazmus, mert ha gyűrű, akkor az már kör így is, úgy is, de ez engem annyira nem zavar). Pont az előbb számoltam meg, hogy 6 ország autópályáit fogjuk koptatni, amíg elérjünk a mai úti célunkat, Calais-t. Az előzetes terveknek megfelelően most nem komppal fogunk átkelni a Csatornán, hanem a Csalagúton megyünk vonattal. Van olyan kedvezmény, amivel közel annyiba kerül ez, mintha vízen érnénk el az angol partokat, annyi a feltétel, hogy 2 naptári napnál nem maradunk többet (vagyis maradnak többet szüleim), így ez most pont kapóra jött. A self-check-in nevű csodáról majd később, amikor már a valóságban is láttuk, de én már előre rajongok érte.
A kocsi jelenlegi állapotának szemléltetésére holnap csinálok néhány képet elrettentés céljából. Stay tuned.
