Fantasztikus financiális fellendülés várható a házam táján. November végéig utalják (igen, a szuper új brit számlámra) a fotózásért járó pénzt (3x5.80 GBP), aztán van két új fMRI kísérlet is a láthatáron jövő hétre. Az egyik már le van fixálva (1,5 óráért 20 GBP), a másik meg félig, az 3 óráért 25 GBP. Legalább így a kajámat-piámat (vagy éppenséggel a karácsonyi ajándékokat) ki tudom ezekből gazdálkodni, ha továbbra is lesznek ilyenek. Márpedig lesznek, mert pl. az egyik jövő hetire nem is én jelentkeztem már, hanem küldtek mailt, hogy akarok-e menni. Hiába, a hírnév.

Remélem, marad agyam az év végére, amikor neki kell majd állni a szakdolgozatnak.

Igen, megvagyok, minden a legnagyobb rendben. Épp ezért nincs időm sosem írni!

Megvolt a fotózás, semmi érdekesség nem történt, ültünk az előadóban meg úgy kellett csinálni, mintha egy szemináriumon discussolnánk valamit, de annyira autentikusan, hogy ne legyen feltűnő, hogy a háttérben van egy kandalló, 2 egybeépített plazmatévé, a falon festmények és grafikák, az ablakon át pedig pont a Snowdoniára és a tengerre lehet látni. Tipikus szemináriumi terem, nyilván. Most azon megy/ment a szenvedés, hogy péntekig vigyük vissza az adózási formanyomtatványt kitöltve, menjünk el Caernarfonba interjúra (amihez persze időpontot kell kérni), hogy kapjunk brit biztosítási számot, valamint ki kellett tölteni egy 4 oldalas izét is, amiben tömjénezni kellett az egyetemet (mondjuk nem nehéz), mert majd ezekből idéznek a prospektusban meg az interneten a képek mellett.

Azt is elmondták, hogy bár a kinti képeket mindig nyáron csinálják, 2 évvel ezelőtt a Photoshopot kellett segítségül hívni a kék éghez. Ja, igen, a weather (meg a forecast is), az többnyire ilyen mostanában:

Segítségképen a kék, az az eső. És ez a kép kicsit hazudik, mert ezen nálunk pont nem esik. Pedig de. Mindig. Minden irányból, de legfőképpen vízszintesen, hogy az ember pofájába jól bele tudja fújni az egyébként tornádóhoz hasonló szél. Ami mint jóbarátja, az eső, mindig jelen van. Itt az idő, hogy rendeljek gumicsizmát meg esőkabátot eBayről.

Voltam ma fMRI kísérleten, betettek ilyen csudiszupi gépbe, viszont az utolsó 1/3-ában majdnem elaludtam a monoton zajtól. De adtak a 1,5 óráért 15 fontot, meg azt is mondták, hogy tök szép agyam van, és mutattak is róla ilyen képekből készült videót. Felírták az e-mail címem a kísérleti alany listára, szóval hívnak majd máskor is, és az jó, mert pénz.

Ha már itt tartunk, akkor odáig is eljutottam, hogy végre nyitottam brit számlát, mától kezdve mindenki küldhet pénzt. (Na jó, eddig is küldhettetek volna, de akit eddig csak ez tartott vissza, annak mailben elküldöm az IBAN-t.)

Ez a hét most a reading week, ami alatt (nagyon meglepő módon) olvasnunk kellene, de ehelyett hülye group meetingekre kell járni a csoportos beadandókhoz. A legtöbb csoportom tök jó, mert normális emberek vannak benne, akiket ismerek (szaktársak), viszont a Vállalati stratégia csoportomból 2 találkozó után máris elegem van. 7 ember dolgozik egy témán, elvileg 8 lett volna (bravó! könnyedén menedzselhető létszám, amikor mindenki másik szakra jár egyébként is), de a 8. ember az vmi fantomnak tűnik. Na szóval kedden volt találkozónk, megbeszéltük, h hol és mikor, felkeltem korán, mint az állat, késtem 3/4 órát (nem teljesen az én hibámból) és amikor odaértem, még senki nem volt ott. Vártam kicsit, átmentem a könyvtárba (totál másik épület), olvastam bulvár híreket kis hazánkból, néztem bulvár videókat kis hazánkból, majd további 3/4 óra múlva jött egy sms az egyik lánytól, hogy már 3-an odaértek. Brilliant. Na ennyit ezekről. Csak az indiaiaktól meg az araboktól mentsen meg az ég (tisztelet a kivételnek)!

Ez a mondat hangzott el a próbafotózás kezdete előtt a Bar Uno nevezetű helyen, ami kb. a Drönknek felel meg, mert a Ffriddoedd Site-i kollégiumok bárja. A belinkelt virtual tour célja nem a Drönk lehúzása, szeretjük nagyon a Drönköt, mert az jó (többnyire). De azt azért be kell látni, hogy elég jóra megcsinálták ezt a Bar Unót. 

Na szóval ott tartottam, hogy miután 120-130 embert regisztráltak a screen testre, jött egy kedves hölgy, aki elmondta, hogy ők boldog embereket keresnek (nem ám olyat, aki mosolyog, vagy pozitív kisugárzása van a képeken, nem. Ők boldog embereket keresnek. Welcome to the USA.). Meg olyanokat, akik magabiztosnak tűnnek a kamera előtt. Nem a legvonzóbbat (itt éreztem, hogy drasztikusan csökkennek az esélyeim), a legboldogabbat. És ha esetleg nem választanak minket, akkor az nem azt jelenti, hogy ők nem lájkolnak. Hát ilyen szellemiségben vágtunk neki a 1,5 perc/4 fő gyorsasággal jellemezhető próbafotózásnak. 

Egy ghánaival, egy kínaival és egy angol lánnyal hívtak be minket egyszerre (az angoltól megkérdezték, hogy ő ugyan minek jött), aztán kivezényeltek a hidegbe (nem volt jó). Olyan képeket csináltak rólunk, hogy egy ember áll elöl, 3 hátul, 2 ember elöl, 2 hátul stb. Rögtön az első felvétel előtt megkérdeztem, hogy akkor elkezdjek-e már boldog lenni, és azt a választ kaptam, hogy végül is akár az is lehet. Amíg a hátsó sorban álltam, végig nevettem és 'happy!' felkiáltásokat hallattam, majd amikor előre kerültem, és 20-30 centire volt a fejemtől az objektív, akkor elgondolkoztam a számomra felkínálkozó két lehetséges opción: 1. vidám és magabiztos leszek, elkezdek teliszájjal vigyorogni, viszont akkor meglátják a fogaimat, és kiderül számukra, hogy én voltaképpen egy vámpír vagyok; 2. próbálok a szememmel úgy csinálni, mintha boldog lennék, a szemfogaimat pedig minden erőmmel a számon belül tartom, ellenben egyáltalán nem fogok hiperszupi vidámnak tűnni. Mindkettőnek megvoltak a potenciális pozitív, illetve negatív kimenetelei, de a pillanat hevében végül is a 2. opciót választottam. Pedig így utólag belegondolva a vámpírosból is ki lehetett volna magyarázni magam, például elkezdhettem volna nekik mesélni Lugosi Béláról (meg Brad Pittről).

Nem sok reményt fűztem az egészhez, mert tényleg rengetegféle embert láttam a teszten, mindenféle bőrszín, mindenféle hajkorona, én meg csak ott álltam az egyáltalán nem diákokra jellemző ruhámban az egyáltalán nem vidám arckifejezésemmel. Na jó, a szemeim azért kicsit boldogak voltak talán. Aznak estére vagy másnap (tegnap) délelőttre ígérték az e-mailt arról, hogy kiválasztottak-e. Este nem kaptam semmit, szóval gyanús volt, hogy 1. vagy nem tetszettem nekik, 2. vagy rájöttek, hogy a csukott számon belül vámpírfogak lapulnak, és féltik az egyetem jó hírnevét.

Másnap délben jött az e-mail, hogy lecsökkentették a szombati fotózásra választott csoport létszámát (oké, nem vagyok benne), és örömmel közlik, hogy bekerültem a szombati csapatba. Óje. Ami utána jött, az volt csak az igazán vicces. Hosszasan írták, hogy milyen ruhában menjünk, milyen csereruhákat vigyünk, milyen egyéb kiegészítők legyenek nálunk, és ami a legfontosabb: 

Please make sure you are clean and presentable,- eg make sure you have washed your hair in past 24 hours! (Legyél tiszta és "szalonképes", pl. győződj meg róla, hogy az elmúlt 24 órában mostál hajat!)

Azon gondolkodom, hogy odamegyek, és sokkos állapotban közlöm velük, hogy az úton a fotózásra jutott eszembe, hogy 26 óra is eltelt az utolsó hajmosásom óta. Nevetség tárgya.

Van egy délelőtti és egy délutáni csoport egyébként, a délelőttiben 8-9-en vagyunk, a délutániban kevesebben. Nekünk jelezték, hogy valószínűleg du. 2 óra után is maradnunk kell, illetve olyanok is lesznek, akiknek a fotózás végéig. Most erre hajtok, hogy több pénzt adjanak. Egye fene, még a hajam is megmosom még egyszer, ha ezen múlik. 

Eredetileg azt akartam elmondani ebben a posztban, hogy mi az, ami jó mostanában, illetve mi az, ami rossz, de mivel nem is esett egész nap az eső, ezért nem nagyon tudnék írni semmit a con oldalra. Csupa jó dolog van, azt hiszem. (Vagy megint jól működik a pszichológiai immunrendszerem.)

Ma például 1-1 és egy negyed óra alatt kerestem 10 fontot egy pszichológiai kísérlettel. Egy TMS-nek nevezett technikával (transzkraniális mágneses stimuláció) csináltak rajtam mindenfélét, ami egy olyan módszer, amely során egy koponyához tartott eszköz mágneses mezőjének gyors változtatásával gyenge elektromos áramot hoznak létre, ez pedig rövid időre megszakítja az adott agyterület sejtjeinek kommunikációját. Magyarul áramot vezettek az agyamba. Ez 2x 20 másodpercig tartott, majd feladatokat kellett megoldanom. Ja, és az egész úgy kezdődött, hogy megkeresték a mozgatómezőmet, ami számomra a legérdekesebb része volt az egésznek, ugyanis ahogy az egyre erősebb impulzusokat adták az agyamnak, annál nagyobbat mozdultak az ujjaim és a kezem. Én meg csak ott ültem. Kicsit hiányzik a pure pszichó, de azt is tudom, hogy nem akarnám ezt dolgozni.

10 font nem túl sok, de ha azt nézem, hogy a McDonald'sban otthon négyszázvalamennyi az órabér, akkor rögtön más. 3 üveg bor, az is valami. (Jó magyar módjára alkohol a viszonyítási pont.)

Jövő héten megyek egy MRI-kísérletre is, ott 15 fontot adnak. Az azért már jobb. Meg az a jó ezekben, hogy engem érdekelnek ezek a dolgok, amiket vizsgálnak, tanultam is őket, úgyhogy kb. szórakozás. Már tudom, hogy lehet találni ilyen jellegű "munkákat", úgyhogy amikor csak lehet, fogok jelentkezni résztvevőnek. Mivel nem lenne időm rendes munkára (pl. boltban vagy pubban dolgozni x órát egy héten), ezért ez pont megfelelő. És ahogy haladunk előre az évben, egyre több pszichológiát hallgatónak lesz szüksége vizsgálati személyekre, úgyhogy van remény rendszeresen csinálni ilyesmit. Legalább egy kicsit enyhül a lelkiismeret-furdalásom ami a mostani egy év pénzügyeit illeti.

A másik dolog, amiből még lehet, hogy lesz egy kis plusz pénzem, az az egyetem prospektusaiba való fotózás. Mármint nem én fotózok, hanem engem, ha kiválasztanak. Holnak megyek próbafotózásra, és ha minden jól megy, akkor szombaton lesz az éles. Az egyetlen aggodalmam az, hogy valószínűleg nagyon sok ázsiait fognak kiválogatni, hogy mutassák, hogy hú, nálunk ilyen sokan vannak, gyertek ti is. De legalább nem nézek ki nagyon britnek (mondjuk többször néztek már annak), hátha az előny lesz. 

Megvolt életem első Halloweenje világító körömlakkal, műanyag vámpírfoggal, tubusos művérrel és hasonló végtelen hasznos találmánnyal. Még az ajtónkon is kopogtattak, hogy trick or treat, szóval teljesen autentikusnak lehet nyilvánítani.

Reménykedem, hogy azért sokan fel fogják ismerni a képek alapján az általam megformált karaktert, de ha nem, az se baj, mert itt az emberek 95%-a levágta, hogy Wednesday Addams, úgyhogy már senki nem tudja elvenni a kedvem.

Most is az történt amúgy, mint a pub golfon: mindenki olyanokat kérdezett, hogy honnan rendeltem a jelmezem, miket kellett még vásárolnom hozzá stb. Az van, hogy az én ruhatáram, az ilyen lehetetlen széleskörűen kihasználható darabokat tartalmaz. Azért 50 pennyért muszáj volt vennem egy babát (Marie-Antoinette), aminek levághattam a fejét és kinyomhattam a szemét. Pusztán a  hitelesség kedvéért. A charity shopban az eladó fiú megkérdezte, hogy gyakorlás céljából veszem-e. Ő még nem tudtam, hogy mi lesz szegény sorsa. Azt meg inkább már nem is akarom elmesélni, hogy elhagytam a fejét hazafelé. Nem baj, így is szép dísze lesz a szobámnak a torzója.

Fotók itt: http://www.flickr.com/photos/31075193@N04/sets/72157622584251131/

Ja, és azt tudtátok, hogy Wednesday középső neve Friday?

Csodálatos sporttal ismerkedtem meg tegnap este. A nevét már elárultam a címben, mindjárt mesélek a szabályokról is, mert zseniális. Már-már pizsonyi magasságokba tör. Úgy kezdődik, hogy mindenkinek fel kell öltöznie golfozáshoz illő ruhába. Optimális esetben 18 pubot kell kijelölni (mint az igazi golfban a lyukak száma), és mindegyikhez hozzá kell rendelni egy italt (feles, egy pint sör, vmilyen tömény üdítővel stb.). Időben el kell kezdeni a játékot (mi 6-kor indultunk, pedig csak 9 pubunk volt), hogy legyen idő az összesre. A játék lényegét valószínűleg már mindenki kitalálta: sorra be kell menni minden pubba, és a hozzárendelt italt meg kell inni. (A mögöttes fő motívum nyilván jóval prózaibb ennél.) Ha teljesítesz egy állomást, és megiszod a megfelelő italt, 2 pontot kapsz. Ha iszol vmi mást is, plusz 1 pontot. Lehet még cifrázni olyasmivel, hogy mindegyik italt biznyos számú korttyal kell meginni (a par analógiájára), de ilyesmin már nem feszültünk. 

Nem tudom a pontos végeredményt, én teljesítettem az összes állomást, az utolsó helyen még ittam is egy ráadást plusz egy pontért, úgyhogy nem hoztam szégyent a hazára. Anne-Sophie-val pedig úgy döntöttünk ma, hogy egy sörrel indítjuk a napot. Mindenkit szeretnék megnyugtatni: 1. Dél körül történt mindez., 2. Előtte azért lecsúszott egy tojásrántotta virslivel, 3. Agár kedvéért: természetesen Carlsberg volt.

A képeket itt lehet megcsodálni:

http://www.flickr.com/photos/31075193@N04/sets/72157622577586905/

(Próbáltam neveket írni a képekhez, mert egyre nehezebb úgy blogbejegyzést írni, hogy nem említek neveket.)

Most alszom még egy kicsit, aztán készülődöm életem első Halloweenjára. Izgi!

Nagyon vidám nap volt a mai. 3 óra alvás után nekiindultunk Liverpoolnak két spanyol fiúval és egy francia lánnyal. Szerencsére az egyikük kocsival jött Bangorbe, úgyhogy nem kellett se méregdrágán vonatozni, se fél napot buszozni (kellett viszont flamenco popot hallgatni teljes hangerőn). A Primarkot ismételten sikerült kifosztani, de egyszerűen annyira olcsó, hogy hihetetlen. Ráadásul ez egy 4 szintes volt, inkább el sem mondom, hány órát töltöttem el benne. Kíváncsian várom egyébként a pillanatot, amikor immunissá válok az itteni nevetséges ruha- és cipőárakra, és egy 5 fontos csizmára fel sem kapom a fejem. Lehet, hogy ez az idő sosem jön el...

A héten történt cipőkalandjaimról még annyit, hogy eBayen 2, illetve 10 fontért vettem csodaszép csizmákat, teljesen újak, csodálatfantasztikum. Most viszont előállt az a helyzet, hogy muszáj szereznem egy shoe racket, mert alapból nem fér el a 24 pár cipőm sehol. Igen, tudom, ne folytassam ezt a témát tovább, mert meg leszek ölve kommentek formájában. Abbahagytam.

Amint Liverpoolba értünk, eszembe jutott, hogy milyen jóféle kis város ez. Tetszik nagyon a hangulata. Kicsit nekem a kontinentális Európát juttatja eszembe, lehet, azért érzem ott olyan jól magam. Hazafelé a kocsiban pedig egy olyan érzés kerített hatalmába, amit egy szóban nem tudok megfogalmazni, de talán úgy lehetne a legjobban leírni, hogy nyugodt lettem, valamiféle családi idillszerűséget éreztem. Lehet, hogy csak túl erős asszociációs kapcsolat van az agyamban a család és a beülök a kocsiba és elvisznek helyekre epizódok között, de az is lehet (és én inkább erre gyanakszom) hogy 1 hónap ittlét után azt mondhatom, hogy bár még mindig nincsen cipőtartóm, még mindig úgy esik jól főzni, ha rajtam kívül más nincs nagyon a konyhában, de olyan nap még nem volt, hogy senki ne keresett volna, hogy hogy vagyok, mit csináltam előző nap, mikor találkozunk. Biztonságban kezdem magam érezni, mert tudom, hogy nem egyedül vagyok itt. Azt hiszem, beilleszkedtem. Vagy az is lehet, hogy ez az egész hülye szentimentalizmus csak a flameco gitár műve volt.

Helyzetjelentés nyelvi fejlődésemről

Múlt héten történt olyan, hogy egyik órán én mondtam meg egy angol szót egy angolnak, mert neki nem jutott eszébe. Elég kellemetlenül érezte magát, miután másodszor is meg kellett tőlem kérdeznie 5 perc múlva. Inhibition. Mindenki jegyezze meg.

Az még a legelső hét krónikájába tartozik igazság szerint, hogy két ír arra volt kíváncsi, hol éltem Budapest előtt, és amikor mondtam, hogy Tolnán (na jó, Magyarország déli részén), akkor nagyon nem értették, hogy de akkor mitől tudok így angolul. Többen odáig is fajulnak hasonló helyzetben, hogy megkérdezzék, hogy milyen nyelven beszélünk Magyarországon. Következő alkalommal tényleg beküldöm, hogy koreaiul (vannak elméletek, amik szerint rokon egyébként a két nyelv, az egyik "bizonyíték" pl., hogy mindkettő agglutináló).

Voltunk múlt héten buliban is, de annyira semmilyen volt, hogy említést sem érdemel (milyen buli?). Ott kb. 2 mondatot szóltam, aztán megkérdezte egy brit, hogy az ország melyik részéből vagyok. Mondtam, hogy Hungaryből, és akkor leesett neki (neki legalább igen), hogy az nem része a UK-nek egyelőre.

Aztán az ilyen történések után hazajövök, és meghallom Laurát, és minden önbizalmam tovaszáll. Komolyan, mintha néha teljesen más nyelven beszélne. Azért nekem az is vicces, amikor a 3 anyanyelvi angol lakótársammal arról kezdünk beszélgetni (ők kezdeményezik), hogy ki kit nem ért maguk közül. Amikor pl. valaki nem érti Anne-Marie-t, az ír lányt, akkor mindig próbálják rámkenni, hogy én biztos nem értem, mondja el még egyszer. Ezen elég nagyokat szoktunk röhögni, mert csomószor van olyan, hogy én értem, és ők meg nem. Nekem könnyebb az ír akcentust feldolgozni, mint a liverpoolit, hiába. Bár néha azt gondolom, hogy nem is liverpooli akcentussal van dolgunk, hanem ez vmi ősi törzsi nyelv. Liverpoolban ennél érthetőbben beszélnek az emberek. Laura múltkor elment a többiekkel egy pubba, ahol többségben voltak az angol anyanyelvűek, és saját elmondása szerint a fele pub nem értette meg, mit mond. Életem nagy kihívása ő, azt hiszem.

Egyébként szombaton megyünk Liverpoolba vásárolni gyakorolni a nyelvet.

2009. december 23-án 22:35-re lehet jönni Ferihegy 2A-ra mindenféle vicces táblákkal a fogadásomra. 

Igen, megvettem végre a hazajegyet. Annyit halogattam, hogy mégsem tudtam 20-án menni, mint ahogy eredetileg terveztem, de sebaj. Igazi karácsonyi Love Actually-s repülés lesz ez így (remélem).

Egészen 2010. január 6-a reggelig fogom boldogítani Magyarországot, mindenki úgy tervezze ezt a két hetét, hogy muszáj legalább egyszer innunk találkoznunk.

Semmi jó hírrel nem tudok szolgálni internet témakörben. Amelyik nap megírtam idegességemben a főbérlőnek a mailt, aznap ő meg is jelent délután, hogy megoldjuk a helyzetet. A biztonság kedvéért odaírtam a levél végére, hogy nem akartam feltétlenül bunkó lenni, csak egyszerűen nehéz nekem felfogni a dolgot. Azt mondta, hogy nem voltam egyáltalán bunkó, ő se akart az lenni, csak nem akarja, hogy beszopjuk a 128 kbps-os nettel. Megkérdezte, elvileg havi 5 font pluszért lehet business előfizetésre váltani, és akkor az korlátlan. A többiek jöttek azzal, hogy de most már megvan a tv-előfizetés, nem kell korlátlan net (igen, Cirmi, kérdésedre válaszolva, ezek csak a tv-ben néznek sorozatokat, és inkább a tv-műsorhoz igazítják az életüket, mint hogy neten megnézzenek akármit...). Ekkor kicsit megint azt éreztem, hogy felrobbanok, és jeleztem, hogy azt az 1500 Ft.ot kifizetem én, csak legyen már valami változás. Jófej volt a landlord, azt mondta, hogy fizeti ő.

Hála Istennek másnap délután ismét látogatást tett nálunk, és elmondta, hogy 20 fontért lehet csak gyorsabbra váltani, és az not an option. Válthatunk szolgáltatót, de akkor kb. 7 napig nem lenne net, úgyhogy az meg nekünk not an option. Abban maradtunk végül is, hogy megnézzük, jövő hónapra mennyi lesz, és ha újra elérjük a majdnem 60 gigát, akkor karácsony környékén, amikor mindenki hazamegy, akkor váltunk szolgáltatót.

De egyébként tényleg Románia, mert csoporttársaimnál, ahol meg másfajta net van, ott elég gyakran artista mutatványokat kell végrehajtani, hogy legyen elég erős jel. Másik csoporttársam 66 fontért vett 40 óra netet. Pf. Katasztrófa. Túl sok szolgáltatóból biztos nem lehet választani, elég kis hely ez ahhoz, szóval inkább nem pattogok. (Ja, mobilnethez sem elég erős a jel általában a város sok pontján. Óje.

Szerda éjfélkor kikapcsoltuk a routert, és csütörtök éjfélig nem használtuk a netet. Ez most valamit lenullázott vagy visszaállított vagy én nem tudom. 

Most az van, hogy a többiék nagyon bizonygatják, hogy mindent a tv-ben fognak nézni, semmi letöltés, semmi streaming, én meg szólok a landlordnak, hogy mondja már meg az oldalt meg a jelszót, amivel lehet figyelni az adatforgalmat, és akkor nem lesz gáz. Viszont azt a 60 gigát meg használjuk már ki...

És nem futni voltam, hanem felmentem a házunk mellett lévő hegyre. Jó volt.